Hogyan szerezd vissza a volt párod?

Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki élt már meg legalább egy szakítást függetlenül attól, hogy melyik fél vetett véget neki. Egyértelműen szakítani sem könnyű, de a dobott fél számára nehezebb és talán összetettebb érzelmekkel kell megbirkóznia, amik az elején furának tűnhetnek. Teljesen normális és már itt megemlítenék két szabályt, amit ha tudatosítasz magadban segítségedre válhat.

I. Nem vagy egyedül!

Ez a mondat lesz a barátod. Sokan bele esnek abba, hogy azt hiszik egyedül maradtak és soha többet nem találnak maguknak olyan párt, mint az ex. Az elején nagyon nehéz, mind jártunk már így. Nem kellemes érzés, de a hangsúly a mind szócskán van. Tehát ilyenkor célszerű belegondolnunk abba, hogy sokan átmennek ezen, nem vagy egyedül ezzel és akár erre is tudsz támaszkodni. Ez is egyfajta megnyugvást adhat, ha sikerül tudatosítani. Nyilván sokszor kell mondogatni majd, de ne add fel!

II. Engedj az érzelmeknek!

 Az érzéseink nagyon sokat segíthetnek a körülöttünk zajló események megértésében. Van aki ilyenkor elnyomja, de szíved joga, hogy ezt szeretnéd-e vagy sem. Egy szakítás egyfajta gyász. Elvesztettél valakit, akivel sok ideje együtt voltál. Részese volt a mindennapjaidnak, együtt keltetek reggel és feküdtetek le este, rengeteg közös emlék és közös szokás.Ha ezek megszakadnak, kialakul egy hiány és ott állunk egyedül a nagy semmi közepén. Engedd ki az összes érzést, ami benned van. Ha ordítani van kedved, ha pár napig el akarsz tűnni és magadba roskadni hát tedd azt, ami jól esik. A lényeg, hogy magadra összpontosíts és a belsődre.

 

Na de mi van akkor, ha ezek ellenére sem szeretnéd elengedni Őt? Akkor tegyük fel a kérdést, hogyan szerezd vissza?

Nem fogok hazudni, nincsen rá garancia, hisz okkal szakítottatok, de előfordul hogy van még lehetőség helyre hozni a dolgot.

Kezdjük az elején. Nem tudom garantálni, hogy sikerül, mivel egy másik önálló személyről beszélünk. Tudom fájó ezt olvasni, de jobb tisztában lenni magaddal  és reálisan megközelíteni a helyzetet. Mielőtt belekezdenél a folyamatba nézzünk meg pár dolgot, amiket ha átgondolsz nagyobb eséllyel kaphatod vissza Őt.

  • Zéró kontakt szabály
  • Mit tegyél és mit ne szakítás után
  • Önbizalom növelés
  • Mik voltak a szakítás okai/miért akarod visszakapni
  • Hogyan lépj vele kapcsolatba
  • Kapcsolatok szakítás után

1. Zéró kontakt szabály

Rengeteg kutatást olvastam el, mielőtt elkezdtem megírni ezt a cikket és szinte az összesnél belefutottam ebbe a kifejezésbe, ami lehet neked sem újdonság. A szabály egyszerűnek tűnik,de nem az. A lényege hogy szakíts meg minden kapcsolatot vele. Letiltani nem kell, de ha úgy érzed hogy túl fájdalmas látni a posztokat róla, akkor nyugodtan és majd idővel feloldhatod.

Ez az egyik alapja az egész folyamatnak. Több verzió is létezik. Van 21, 30 és 45 napos zéró kontakt szabály. Legtöbben a 30 naposat ajánlják és én is ezt ajánlom neked.

  • 21 napos: Tegyük fel, hogy összevesztetek valamin, ami nem olyan eget verő, de mégis okot adott a szakításra. Az ilyen esetekre találták ki a 21 napos szabályt. Ezt sem egyszerű betartani, de mégis teljesíthető. Amíg nem beszéltek semmilyen módon lehetőséget adtok egymásnak arra, hogy lecsillapodjanak a dolgok bennetek. Átgondoljátok mennyire volt helyes döntés a külön utakon való folytatás, és megérezzétek milyen egymás nélkül lenni. Ez azért fontos, mert ha folyamatosan keresed nem fogja megtapasztalni a hiányodat.

 

  • 30 napos: Ezt akkor ajánlom ha nagyon nehezen ment már a végén és csúnyán váltatok el. Az egy hónapos zéró kontakt kicsivel nehezebb, mivel majdnem 1 hónapról beszélünk. Itt is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a 21 naposnál.

 

  • 45 napos: Ez a fajta szabály a legnehezebb, mivel itt már fenn áll a veszélye, hogy volt párod továbblépett vagy esetleg te untál rá a "várakozásra", de ha töretlenül is kiállsz mellette, akkor minden bizonnyal sikeresen veszed majd az akadályt. Általában ezeket a megcsalásoknál szokták alkalmazni. Ha ez volt az oka a szakításnak, akkor bátorítanálak arra, hogy lépj te is tovább, mert senki nem érdemli meg a becsapást és ezt a bánásmódot.

 Emlékeztető a zéró kontakt szabályról:

  • Semmilyen üzenet, hívás, sms, e-mail, facebook vagy instagram üzenet;
  • Próbáld meg kizárni, ami az exed életében történik, koncentrálj magadra;
  • Ha hív, ír, keres nem szabad válaszolnod amíg le nem telik az időtartam;
  • Ha megszeged a szabályokat, újra kell kezdened elölről.

2. Mit tegyél és mit ne szakítás után?

Első és legfontosabb ne könyörögj! Szakítás után beindul az agyunkban egy reakció és nehéz megállni. Nincs annál rosszabb, ha eldobod a tartásod és elkezdesz könyörögni de az kudarcba fullad. Az összetört szíveden kívül az önbecsülésedet is össze kell szedned, ami tízszer nehezebb.

Ne kezd el hívogatni minden nap, ne üzengess neki, ne menj el hozzá, főleg ha ő szakított. Adj időt neki és magadnak is. Legfőképp tiszteld és szeresd magad annyira, hogy kihagyod ezt a lépést. Később hálás leszel magadnak ezért.

Most térjünk át arra, hogy mit tehetsz a fájdalom enyhítésére.

Bulizz, bulizz és bulizz! Itt nem arra kell gondolni, hogy mindenkivel kezdj el kavarni, szó sincs róla. Szimplán a barátaid körében, egy kis alkohollal meghintve engedd el és érezd jól magad. Neked is kijár egy kis szünet a sok szomorúság közepette.

Sorozatra fel! Tudod hány sorozatot nyírnak ki az emberek, amikor velük is megtörténik? Nyilván nem teljesen tudja elterelni a figyelmedet, de letud kötni pár órára, napra.

Edz egy jót! Azon kívül, hogy levezeted a dühödet még formába is hozod magad.

Legyél sokat a barátaiddal! Ne feledd, ők mindig minden helyzetben ott vannak és lesznek melletted. Rájuk támaszkodhatsz a legtöbbet, de ehhez te is kellesz és ki kell jönnöd a szobádból.

3. Önbizalomra fel!

Ha sikerül vissza szerezni a volt párod, milyen állapotban szeretnéd hogy lásson? Azt hiszem a válasz ez lenne: magabiztosságot sugárzó, mosolygós, boldog leányzót vagy fiút. Ehhez viszont a fájdalmad mellett el kell kezdened építened önmagad, mind a külsődet és belsődet. Ezt hogyan valósítsd meg?

I. Koncentrálj a belsődre

  • Gondold át az életed, mi az amit elértél és amit még el szeretnél.
  • Fogadd el, te is hibázhatsz. Emberi dolog és ezzel nincs baj.
  • Írd össze mit szeretsz magadban és mi az amin változtatni szeretnél.
  • Legyél hálás mindenért amit eddig elértél, mert Te érted el.

II. Koncentrálj a külsődre 

  • Egy kis változatosság nem árt a külsővel kapcsolatban, legyen szó akár a hajról.
  • Ha stílusváltást nem is tervezel, de egy-két új ruha belefér, ráadásul a vásárlás kikapcsol.
  • Hozd magad formába! Edzéssel sok mindent elérhetsz.
  • Ápold magad. 

A tanácsok ellenére előfordulhat, hogy pont nincs kedved ezekkel foglalkozni, és csak egy kis időt szeretnél magadnak mielőtt belekezdenél. Lesznek napok, amikor nem fogsz csinálni semmit de ez így van rendjén. Mindenki a saját tempójában halad, hiszen nincsenek számok arra, hogy mennyi idő amíg felállsz a padlóról. 

4. Mik voltak az okai a szakításnak, miért akarod visszakapni?

Egy szakítás sosem könnyű egyik fél számára sem, főleg ha te vagy a megbántott fél. Ilyenkor elgondolkozik az ember mit csinálhatott rosszul. Számomra ez volt az egyik olyan támpont, amiből kiindulhattam, és rájöhettem sok dologra. Legjobb ha megfogsz egy üveg piát mint a filmekben, kiülsz a kertbe/erkélyre vagy akár egy padra a parkba, és elkezdesz gondolkodni miért lett vége. Kétféle eredmény szokott születni:

  • Ha valamit nagyon elrontottál és pont emiatt lett vége: Nos, mint már mondtam emberek vagyunk, hibázhatunk, de ez a párunktól is függ, hogy mennyire szeret téged és mennyire társ abban, hogy megoldjátok a dolgot. 
  • Ha nem tettél semmi rosszat csak egyszerűen feladta: "A szerelem elmúlik" szokták mondani, de a szeretet megmarad. Viszont ha már a szeretet sincs meg, akkor jobb is ha elengedte a kezed, mert neked olyan emberre van szükséged, aki jóban és rosszban ott van melletted.

Na ez az a pont, amikor megkérlek szedj elő egy papírt és tollat. Gondolom hallottál már a pro-kontra listáról. Írd össze a listát, és ha több a rossz mint a jó, akkor tudod a választ. Nem könnyű az érzéseket háttérbe szorítani, de őszinte leszek veled.

Én is jártam úgy, mint sok ember. Mindent megtettem volna Érte. Párszor szakítottunk már, de még így sem múlt el az akaratom, mert minden áron vissza akartam szerezni még úgyis, hogy már nem volt értelme, de vakon hittem abban, hogy ez kölcsönös és nekünk együtt kell lennünk. Később rájöttem. Ez egyoldalú volt és viszonzatlan, ami nagyon tud fájni, de mindannyian megérdemeljük a boldogságot, és egy olyan embert magunk mellé, aki nem hagy cserben ha baj van, és nem csak akkor szeret ha minden rendben van körülöttünk. Az alap szeretet mellé társulnia kell egyfajta magasabb szintű szeretetnek is, amire nem mindenki képes. De le kell írnom, hogy a sok sérelem ellenére sikerült újra építenem magam és hiszek abban, hogy neked is menni fog!

5. Hogyan lépj vele kapcsolatba?

Ha idáig eljutottál már az olvasásban, de még mindig szeretnéd visszakapni és a zéró kontakt szabály határideje is lejárt, akkor nézzük át milyen lehetőségek vannak.

  • Üzenet, hívás: azért ez az első, mert személyesebb, mint a Facebook. Ha felveszi a telefont vagy válaszolt normális hangnemben már közelebb kerültél hozzá. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenáron a kezeibe kell ugranod. Sőt,ez az amit mindenképp kerülj el! Legyen tartásod és kezeld higgadtan.
  • Facebook, instagram: ha netán letiltottad oldd fel, jelöld be. Visszajelölt? Írj rá egy két nap múlva, de ha nem jelölt vissza semmiképp se erőltesd.
  • Személyes találkozás: nem vagyok híve ennek a módszernek, mivel a zéró kontakt szabály után meglazul a kettőtök közti kapocs és furán veheti ki magát ha odamész a házhoz vagy ahol éppen dolgozik. Persze romantikus is lehet ha úgy váltatok el, de inkább apró lépésekben közeledj.

6. Kapcsolatok szakítás után.

Függetlenül attól sikerült-e vissza szerezni a volt párod vagy sem, ez is olyan pont, ami megér egy külön részt. Tegyük fel, esélye sincs már az újrakezdésnek. Mit tehetsz ezután? Befordulsz, nem beszélsz róla. Elhanyagolod a barátaid vagy pont többet vagy velük, de mindenképpen hatással lesz a kapcsolataidra valamilyen módon. Ez lehet pozitív de negatív is. Mindig törekedjünk arra, hogy ne másokat bántsunk a saját fájdalmaink miatt, hanem kommunikáljuk le. Biztos vagyok benne, hogy lesznek akik meghallgatnak és segítenek.

Egyik kapcsolatból a másikba?

Van, aki így éli le az életét, egyik kapcsolat után beleugrik egy másikba. Ennek az egyik előnye, hogy a volt párod megtudja és valamilyen érzelmet válthat ki belőle, de ne ez lebegjen a szemed előtt. Válaszd saját magad és adj időt a feldolgozásnak. Fontos, ne azért kezdj el egy új kapcsolatot mert bosszút akarsz állni, hanem mert pont jókor jött az adott illető és te is készen állsz rá. Ne siess, még ott lehetnek benned a sérelmek, amiket nagyon könnyen magaddal tudsz vinni a következő kapcsolatodba, és mint egy forgatókönyv, ugyanaz lehet a vége.

Ha a végére értél reményeim szerint össze vagy zavarodva. Helyes ezt akartam elérni, mert legalább nem rögtön fogsz rohanni utána, hanem átgondolod mennyire becsült meg vagy tisztelt téged és oda-vissza. Nehéz manapság találni olyat, aki passzol hozzánk de egyszer úgyis eljön az a valaki, aki mindent megtesz majd érted és mellette önmagad lehetsz. Bármennyire is úgy érzed most, hogy vége a világnak, nem baj ez teljesen normális és a cikk végére hoztam egy idézetet, ami nekem nagyon sokat segített a feldolgozásban. Ne feledd, nem vagy egyedül!

 Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.